Online jegy
<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829    

Bulvár

Budapest

Étterem

Hotel

Fürdő

Rendezvény

  • Fontos Információk
  • The Ting Tings (UK)
    Mondták már rá, hogy csöndes lány, hívták már Mary-nek, Jolisa-nak, Jane-nek, volt aki a pokollal azonosította, rendre tévesen. Azt a csajt ugyanis, aki a 2008-as év egyik legnagyobb slágerét, a That's Not My Name-et énekli, valójában Katie White-nak hívják. Katie White neve mellett még érdemes Jules De Martino-ét is megjegyeznünk, hiszen ők ketten alkotják az egyik legígéretesebb brit indie zenekart, a lendületes gumi-gitárpoppal alternatív körökön túl is hódító Ting Tingst. A 2004-ben alapított manchesteri zenekar három évvel később már Nagy-Britannia legnagyobb fesztiválján, Glastonbury-ben lépett fel, többek között a That's Not My Name című számmal, aminek kislemezéből több százezer példányt adtak el Angliában. A minden év januárjában megjelenő BBC Sound szakmai reménység-összeállításban a 2008-as évet meghatározó zenekarok között említették az akkor még lemez nélküli Ting Tingst, amely azóta már megjelentette tízslágeres első albumát We Started Nothing címmel. A We Started Nothing-ról a Shut Up and Let Me Go és a Be the One is tarolt a nemzetközi listákon, a világ legnagyobb fesztiváljainak headlinerévé emelve őket; a hazai közönség először az idei Szigeten találkozhat a második sikerlemezén dolgozó művészekkel.
    The ting tings - That's not my name

    (Forrás: sziget.hu)

    Sziget Fesztivál Online
    Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
    MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
    www.mconet.biz