
- A Sziget Fesztiválra mindig is jellemző volt a megújulás. Ez nem csak a zenei palettára igaz, hanem az egyéb programokra is. Mi az, ami idén újdonságnak számít e téren?- 2010-ben két újdonságunk is lesz. Az egyik egy új helyszín, amely a H2O nevet kapta. Idén a Szigeten ugyanis két fókusztémánk van, az egyik ilyen a víz, az édes vizeink, a termál vizeink és a Duna, minderre pedig egy külön helyszínt dedikáltunk. Tele lesz sok izgalmas installációval, játékokkal és olyan kreatív elemekkel, melyekből az emberek interaktívan szerezhetnek tudomást arról, hogy milyen a Föld vízkészlete, milyen állapotban van a Duna, vagy éppen milyen értékeket

rejtenek a termálvizeink… A másik újdonság a European Meeting Point, vagyis Európai Találkozó Hely, ami a másik fókusztémánkra épít, az EU Trió Fókusz, vagyis az Európai Uniós Hármas Elnökség: Spanyolország, Belgium, Magyarország soros elnökségi posztjáról szól. 2010.január 1. és június 30. között Spanyolország volt a soros EU elnök, július 1-től december 31-ig Belgium, végül 2011. január 1. és június 30-a között pedig Magyarország lesz az elnök. Ezért mi létrehoztunk egy óriási helyszínt, ami tele lesz

különféle olyan programokkal, amelyek az Unióhoz kapcsolódnak. Minden este lesz Dj buli, valamint a helyszín előtt felállítunk egy EU Trió Tree nevű installációt, vagyis egy olyan fát, amelyet a három ország képzőművészei hoztak létre kifejezetten a Sziget számára. Itt a fesztiválozók napközben hűsölhetnek, de akár üzeneteket is hagyhatnak ismerőseiknek vagy éppen az Uniónak. Mivel a Sziget pont a Belga soros elnökség alatt zajlik, ezért idén nagy számban hívtunk el kiváló belga művészeket, akik a Sziget számos színpadain debütálnak majd.

- Bár nem 2010-ben debütál, de mindenképpen érdemes megemlíteni a Hungarikum Falut, amely szintén érdekes színfoltja a Sziget Fesztiválnak.- A Hungarikum Faluban az idei téma az aratás és a kenyér lesz. A Hungarikumok Pékségében a Magyar Pékek Fejedelmi Rendjével közösen létrehozunk egy igazi pékséget, ahol óránként bemutatók lesznek és minden reggel friss pékáruval kínáljuk majd az éhesen ébredőket. Minden este aratóbált rendezünk, napközben többek között tánctanítások lesznek, vasárnap pedig a Sziget történetében először ökomenikus kenyérszentelést rendezünk Tóth András görög-katolikus parókus vezetésével.
- Mi a helyzet a Nagy Utcaszínház háza táján?- Az idén egy francia, Compagnie Malabar nevű színházi társulat adja a műsort az utcaszínházban. Ők 29 éve működnek már, több 35 országban és 1153 városban tartottak már előadásokat, a Szigetre egy parádéval készülnek. A címe Le Voyage des Aquaręves, azaz a Vízi álmodozók utazása, az előadás során pedig egy 16 méteres hajó fog végigvonulni a Szigeten, amin többek

között akrobaták, bohócok, zsonglőrök fogják szórakoztatni a fesztivállakókat esténként. Az előadás egy óriási tűzijátékkal és habpartival fog zárulni a Színházi Dombnál.
- Szeretne még valamit kiemelni a hatalmas repertoárból?- A Magic Mirror sátrunk idén a 10. születésnapját ünnepli, ennek az apropójából egy sokszínű programot hoztunk össze. 2010-ben egyébként együttműködünk a Berlinale-val, vagyis a Berlini Nemzetközi Filmfesztivállal, azon belül is a Panorama Teddy szekciójával, így a legtöbb bemutatott filmhez eljönnek maguk a rendezők is, akik válaszolnak majd az érdeklődők kérdéseire.
MCOnet-Kovács Tünde
Sziget Fesztivál Online - sziget.biz