
| << | 2012 Február | >> | ||||
| H | K | Sze | Cs | P | Szo | V |
| 1 | 2 | 3 | 4 | 5 | ||
| 6 | 7 | 8 | 9 | 10 | 11 | 12 |
| 13 | 14 | 15 | 16 | 17 | 18 | 19 |
| 20 | 21 | 22 | 23 | 24 | 25 | 26 |
| 27 | 28 | 29 | ||||
Bulvár
Budapest
Étterem
Hotel
Fürdő
Rendezvény
Szigeti anziksz - Lukács László-interjú

Melyik volt a legelső fesztivál, amelyen felléptetek?
Lukács László: Az 1990-es nyíregyházi EFOTT-on lettünk felavatva. Ebben az időben természetesen vendégként is ott szórakoztunk fesztiválnyitástól zárásig, mindezen túl roadoltunk és tekertük a kábeleket az egyik színpadnál. Fellépésünk előtti éjjelen megkérdeztük a színpadmestert, hogy játszhatunk-e egy kicsit az utolsó zenekar után. Belement, mi pedig nagyon be voltunk indulva, összeverbuválódott vagy 100-200 ember a színpad előtt és AC/DC-számokból álló őrületes jamboree-t csaptunk hajnalig. Aztán másnap délután a kiírt program szerint hivatalosan is felléptünk.
Érdekes, hogy húsz éve, 1989-ben pont hazai pályán, a debreceni EFOTT-on nem játszottatok.
LL: Sajnos csak mint fizető vendégek voltunk jelen, illetve valószínűleg én egy nem-tudom-milyen-formációval koncertezhettem: egyik reggel egy sátorban a saját gitártokomon ébredtem föl, ebből gondolom, hogy valószínűleg játszhattam valahol valakikkel.
A roadolás teljesen természetes létformátok volt a zenélés mellett?
LL: Abszolút! Nem akartuk 8-tól 4-ig kalapálni a vasat egy munkahelyen, viszont nyilvánvaló, hogy egy akkori Tankcsapda kaliberű zenekarból nem lehetett megélni, pénzt keresni sem, sőt csak tetted bele a pénzt gitárhúr-vásárlásba, fizetted az aktuális koncertre való utazás költségeit, a szállást, a kaját meg egyebeket. Mivel Debrecenben is már működött hangosító cég, munkatársait már korábbról ismertünk és engem speciel érdekelt is a technika, a koncertezés háttere, teljesen kézenfekvőnek tűnt a megoldás.
Abban az időben meglehetősen más körülmények fogadtak, nem is szólva arról, hogy huszonéves arcok szerveztek saját korosztályuknak.
LL: Ahogy a huszonéves szervező csávók egyre idősebbek lettek, úgy a huszonéves előadók is, együtt nőttek a fesztiválok az adott zenekarokkal, gondoljunk csak a Kispál és a Borzra vagy akár az Anima Sound Systemre. Ha egy kicsit patetikus akarok lenni, szerintem nagyon fontos a Tankcsapda életében, hogy valóban végigjártuk a ranglétra lépcsőfokait, pontosan tudjuk, milyen kábelt tekerni vagy hangfalakat pakolni teherautóra, hiszen mi is ezt tettük évekig. Egyébként érdekes, a mai napig rám szólnak technikus barátaim kisebb klubokban, hogy üljél már le Laci, nem a te dolgod a pakolászás.
Van egy sejtésem, hogy a zenész 70 éves korában is ugyanígy szöszöszészni, pakolni, rendezgetni fog a színpadon, mert ez hozzátartozik a teljességélményhez, amitől jót nyújt a közönségnek. Néha azért megkérdezi magától és barátaitól, hogy most ez normális, hiszen elméletileg elég lenne felmenni a színpadra és eljátszani a műsort.
LL: Normális! De nem mondanám, hogy Tamásra (Fejes Tamás dobos, a szerk.) és Cserkóra (Molnár Levente gitáros, alias Cseresznye, a szerk.) pont úgy igaz, mint rám.
Itt vagyunk, ez a Nagyszínpad jelenlegi stádiumában.
LL: Hmm! Sosem láttam még a Nagyszínpadot félkészen. Abba sem gondoltam bele, hogy egy héttel a koncertünk előtt a színpad már épül. Persze egyértelmű, hiszen rengeteg vasat kell megmozgatni. Sziasztok! Sziasztok!
Építőmunkások: Szia Laci!
1989 óta közben kinőtt egy fesztiválokra szakosodott építő-bontó brigád is, akiket mindenhol megtalálsz és található köztük pár markáns figura. Például ismered a legendás Fricit?
LL: Biztos, hogy igen. Úgy néz ki, mint Nagy Feró 1978-ban és egy szál boxeralsóban nyomja egy Manitou munkagépen?
Végül is ők építik a színpadot nektek, ők adják a vázat, amelyre rákerül a Tankcsapda szoftvere, zenével, látvánnyal, hanggal.
Létezik a fejünkben egy színpadbéli idealizált Tankcsapda-kép, amit koncertről koncertre, turnéról turnéra igyekszünk megvalósítani. Valószínűleg a tökéletességet nem fogjuk elérni, a végtelen elérhetetlen, de különböző méretű helyeken, különböző szituációkban is mindig a legtöbbet szeretjük nyújtani.
A legelső, az 1993-as Szigeten mindössze két színpad állt: az egyik nagyjából itt, a másik hátul a dombnál, ahol most a színházi események zajlanak, az akkori Nagyszínpad. Ti is azon léptetek fel?
LL: Így van, az is igaz persze, hogy délután 3-tól fél 4-ig kaptunk műsoridőt. (Nevet) De már nagyszínpadon lehettünk és egy csomó olyan ember láthatott minket, akik még nem igazán tudtak a Tankcsapdáról, akik koncert után oda tudtak jönni hozzánk a pulthoz ismerkedni, hogy honnan jöttünk. Nyilván nem véletlenül kerültünk ennyi magyar zenekar közé egyikként, mert pár százan már Budapesten is ismertek minket. (Bal oldali képünkön az 1993-as Diáksziget műsorfüzete látható, ahol eredetileg a Tankcsapda éjjel 2-től játszott volna. - a szerk.)
Persze, hiszen a Bedlammal vagy a Slogannel léptetek fel budapesti klubokban.
LL: Egyébként én inkább az egy évvel későbbi Sziget-koncertre emlékszem tisztán. A Tankcsapda hajnali fél 1-re volt kiírva. Délután fél 6 körül érkeztünk meg és leparkoltunk a színpad mellett. Odajött hozzánk a színpadmester, hogy egy horvát zenekar leragadt a határon és nem ér ide időre: ha gondoljuk, ugorjunk be, 6-tól fél 7-ig van egy luk. Kapva kaptunk az alkalmon, tudniillik ha lejátsszuk a bulit, akkor nem kell várni 1-ig, amíg elkezdhetünk tisztességesen inni. Azonnal feldobáltuk a színpadra a hangszereket, lenyomtuk a fél órát, ami ránk volt kiszabva, aztán annak rendje és módja szerint derekasan vedelni kezdtünk. Igen ám, de éjfél körül a tankcsapdások szállingózni kezdtek a színpad elé. Vakarni kezdtük a fejünket, hogy elég gáz lenne, ha nem játszanánk, hiszen a rajongók nem tehetnek arról, hogy mi korábban felléptünk. Kémeri Péter, a zenekar akkori menedzsere megkérdezte a szervezőket, hogy belefér-e, ha ismét nyomunk pár számot, majd visszaért a jó hírrel, hogy persze, játsszunk csak nyugodtan. A hír hallatán még jobban vakartuk a fejünket, mert addigra olyan állapotba kerültünk, hogy egymást kellett fellocsolnunk egy csap előtt. Ha jól emlékszem, három vagy négy dalt játszottunk el, de kizárólag a leglassabb számainkat.
Az igazi fordulópont az 1995-ös Szigethez köthető, amikor először lehetett olyan tömegeket megmozgató jeleneteket látni, mint azóta mindig.
LL. Túl voltunk már a Jönnek a férgek és A legjobb méreg albumokon. Azt hiszem, ha egy zenekar a korai években megalapozza később klasszikussá váló dalaival a népszerűségét, ha később mellé is lő egy-egy lemezzel, az a fesztiválfellépéseken kevésbé érzékelhető, hiszen egy fesztiválra az emberek alapvetően bulizni járnak.
Alapvetően más lehet a fesztiválrepertoár egy lemezbemutató koncerthez képest.
LL. Nyilván vannak kimondottan itt játszott dalok, amelyeket adott esetben nem is adunk elő az év további részében. Mondjuk a Fiúk ölébe lányok tipikusan ilyen, hiszen úgy kezdődik, hogy Forró nyári este, tehát jellemző módon egy nyári dal. Eleve erős határvonalat húzunk tavaszi-őszi, nyári és téli koncertösszeállítás között. Idén tavasszal tizenhét koncertből álló turnét szerveztünk, amikor a húsz éves jubileum jegyében csak az első négy lemez dalaiból játszottunk. Nyár elején pedig visszaépítettük a bulizósabb dalokat is, függetlenül attól, hogy mikor írtuk. Ahogy azt majd hallani fogjátok, sok régit benne hagytunk, de már most tudjuk, hogy ősszel nagy huszárvágással átszerkesztjük a teljes műsort. Az elmúlt húsz év során körülbelül 120 dalt publikáltunk, tehát van miből válogatni.
Az eltelt évek során kialakultak bizonyos színpadi rigolyák is?
LL: Lassan már csak azok vannak! Klasszikus trió felállásról beszélünk, ahol hátul a dob, mi pedig elöl. Mindig én állok a bal oldalon, Cserkó a jobbon. Összesen egy vagy két koncert lehetett az elmúlt tizenhat év alatt (1993-ban vált Cseresznye is roadból zenekari taggá. - a szerk.), ahol helyszűke vagy technikai helyzet miatt helyet kellett cserélni. Talán Berlinben történt az egyik eset, de meg nem mondom már, miért.
Egy ekkora színpadi show-t, mint amilyen a jubileumi koncert lesz, lemodelleztek előre?
LL: Szerencsére a Sziget Nagyszínpadán gyakorlatilag egy év kivételével, amikor otthon feküdtem gerinctöréssel, minden alkalommal felléptünk, egyrészt van mögöttünk pár év tapasztalat. Másrészt szerencsére más nagy fesztiválok nagyszínpadain is gyakran játszhatunk, harmadrészt a látványt ma már számítógéppel előre meg lehet tervezni, hol helyezkedjen el a pirotechnika, mikor pukkanjon, hol legyen a kivetítő, hogyan és milyen fényekkel dolgozzunk.
Kaptok egy előzetes tervet és jóváhagyjátok?
LL: Kiváló szakemberekkel dolgozunk, akik a résztevékenységeket tökéletesen megoldják, de ez egyfajta kontrollált, oda-vissza működő közös munkafolyamat.
Jelenleg ki kever titeket?
LL: Jó pár éve Gerhes Tamás van velünk, így a Szigeten sem lesz másképp. Korábban Méhes Jancsival dolgoztunk, aki most készülő lemezünk hangmérnöke: hála istennek, a kapcsolat nemhogy nem szakadt meg, hanem ugyanúgy jóban vagyunk, mint régen. Jancsi az ezredforduló után egy-két évvel azt mondta, hogy túl sokat ült a kisbuszban, ezért inkább nem turnézna már. Gerhes Tomi ilyentájt szinte kizárólag csak a saját lakóbuszában él, hiszen egyik fesztiválról a másikra vándorol. Neki gyakorlatilag egy életforma tavasztól őszig… ööö (végigtekint ismét az épülő Nagyszínpadon), ez tényleg nagyon nagy lesz!
Vannak még hasonló kulcsfigurák a Tankcsapda körül?
LL: Az állandó technikai személyzet egyébként fontos pont. Ha nemcsak egy jó szakembert, hanem egy jó embert is megismersz, mindenképpen visszahat a közös munkára. Biztonságot adnak kulcsfigurák rajongói oldalról is, hiszen jó néhány az első sorokból közeli, igazi baráttá vált. Egyébként ide kapcsolnám azokat az emblematikus zenekarokat, akikre pedig mi néztünk fel, és ha tudunk velük-előttük játszani a nagyszínpadon, ne adj' isten, látja a koncertünket, netán tetszik neki, majd megiszik velünk egy sört és beszélgetni vele arról, hogy turnézni milyen fasza dolog, az egy megvalósult álom. Szerencsére ebben is volt már részünk. Például a Faith No More első és legutóbbi Sziget-koncertjén 1997-ben mázlink volt, mi léptünk fel a zenekar előtt. Ők valóban rendkívül közvetlenek, hiszen a buli után csomót beszélgettünk, röhögcséltünk a dobossal, Mike Bordinnal, megdumáltuk az élet nagy dolgait és hogy biztos találkozunk még. A Motörhead-sztorit nem is mondom, mert sokszor elmeséltem már máshol, de hasonló élményeink voltak a Slipknottal a Sportszigeten, ahol gyakorlatilag a legjobb fej zenekart ismerhettük meg, Nemhogy elbujdokoltak volna maszkok nélkül, hanem ők haverkodtak velünk, amelynek az lett a következménye, hogy hajnalban mi dőltünk ki bocsánatot kérve, ne haragudjatok fiúk, de indulnunk kell a következő helyszínre! Az ilyen találkozások mozgatják az embert a rockandrollban.
-bébé-
(Forrás: sziget.hu)
Sziget Fesztivál Online - sziget.biz
Lukács László: Az 1990-es nyíregyházi EFOTT-on lettünk felavatva. Ebben az időben természetesen vendégként is ott szórakoztunk fesztiválnyitástól zárásig, mindezen túl roadoltunk és tekertük a kábeleket az egyik színpadnál. Fellépésünk előtti éjjelen megkérdeztük a színpadmestert, hogy játszhatunk-e egy kicsit az utolsó zenekar után. Belement, mi pedig nagyon be voltunk indulva, összeverbuválódott vagy 100-200 ember a színpad előtt és AC/DC-számokból álló őrületes jamboree-t csaptunk hajnalig. Aztán másnap délután a kiírt program szerint hivatalosan is felléptünk.
Érdekes, hogy húsz éve, 1989-ben pont hazai pályán, a debreceni EFOTT-on nem játszottatok.
LL: Sajnos csak mint fizető vendégek voltunk jelen, illetve valószínűleg én egy nem-tudom-milyen-formációval koncertezhettem: egyik reggel egy sátorban a saját gitártokomon ébredtem föl, ebből gondolom, hogy valószínűleg játszhattam valahol valakikkel.
A roadolás teljesen természetes létformátok volt a zenélés mellett?
LL: Abszolút! Nem akartuk 8-tól 4-ig kalapálni a vasat egy munkahelyen, viszont nyilvánvaló, hogy egy akkori Tankcsapda kaliberű zenekarból nem lehetett megélni, pénzt keresni sem, sőt csak tetted bele a pénzt gitárhúr-vásárlásba, fizetted az aktuális koncertre való utazás költségeit, a szállást, a kaját meg egyebeket. Mivel Debrecenben is már működött hangosító cég, munkatársait már korábbról ismertünk és engem speciel érdekelt is a technika, a koncertezés háttere, teljesen kézenfekvőnek tűnt a megoldás.
Abban az időben meglehetősen más körülmények fogadtak, nem is szólva arról, hogy huszonéves arcok szerveztek saját korosztályuknak.
LL: Ahogy a huszonéves szervező csávók egyre idősebbek lettek, úgy a huszonéves előadók is, együtt nőttek a fesztiválok az adott zenekarokkal, gondoljunk csak a Kispál és a Borzra vagy akár az Anima Sound Systemre. Ha egy kicsit patetikus akarok lenni, szerintem nagyon fontos a Tankcsapda életében, hogy valóban végigjártuk a ranglétra lépcsőfokait, pontosan tudjuk, milyen kábelt tekerni vagy hangfalakat pakolni teherautóra, hiszen mi is ezt tettük évekig. Egyébként érdekes, a mai napig rám szólnak technikus barátaim kisebb klubokban, hogy üljél már le Laci, nem a te dolgod a pakolászás.
Van egy sejtésem, hogy a zenész 70 éves korában is ugyanígy szöszöszészni, pakolni, rendezgetni fog a színpadon, mert ez hozzátartozik a teljességélményhez, amitől jót nyújt a közönségnek. Néha azért megkérdezi magától és barátaitól, hogy most ez normális, hiszen elméletileg elég lenne felmenni a színpadra és eljátszani a műsort.
LL: Normális! De nem mondanám, hogy Tamásra (Fejes Tamás dobos, a szerk.) és Cserkóra (Molnár Levente gitáros, alias Cseresznye, a szerk.) pont úgy igaz, mint rám.
Itt vagyunk, ez a Nagyszínpad jelenlegi stádiumában.
LL: Hmm! Sosem láttam még a Nagyszínpadot félkészen. Abba sem gondoltam bele, hogy egy héttel a koncertünk előtt a színpad már épül. Persze egyértelmű, hiszen rengeteg vasat kell megmozgatni. Sziasztok! Sziasztok!
Építőmunkások: Szia Laci!
1989 óta közben kinőtt egy fesztiválokra szakosodott építő-bontó brigád is, akiket mindenhol megtalálsz és található köztük pár markáns figura. Például ismered a legendás Fricit?
LL: Biztos, hogy igen. Úgy néz ki, mint Nagy Feró 1978-ban és egy szál boxeralsóban nyomja egy Manitou munkagépen?
Végül is ők építik a színpadot nektek, ők adják a vázat, amelyre rákerül a Tankcsapda szoftvere, zenével, látvánnyal, hanggal.
Létezik a fejünkben egy színpadbéli idealizált Tankcsapda-kép, amit koncertről koncertre, turnéról turnéra igyekszünk megvalósítani. Valószínűleg a tökéletességet nem fogjuk elérni, a végtelen elérhetetlen, de különböző méretű helyeken, különböző szituációkban is mindig a legtöbbet szeretjük nyújtani.
A legelső, az 1993-as Szigeten mindössze két színpad állt: az egyik nagyjából itt, a másik hátul a dombnál, ahol most a színházi események zajlanak, az akkori Nagyszínpad. Ti is azon léptetek fel?
LL: Így van, az is igaz persze, hogy délután 3-tól fél 4-ig kaptunk műsoridőt. (Nevet) De már nagyszínpadon lehettünk és egy csomó olyan ember láthatott minket, akik még nem igazán tudtak a Tankcsapdáról, akik koncert után oda tudtak jönni hozzánk a pulthoz ismerkedni, hogy honnan jöttünk. Nyilván nem véletlenül kerültünk ennyi magyar zenekar közé egyikként, mert pár százan már Budapesten is ismertek minket. (Bal oldali képünkön az 1993-as Diáksziget műsorfüzete látható, ahol eredetileg a Tankcsapda éjjel 2-től játszott volna. - a szerk.)
Persze, hiszen a Bedlammal vagy a Slogannel léptetek fel budapesti klubokban.
LL: Egyébként én inkább az egy évvel későbbi Sziget-koncertre emlékszem tisztán. A Tankcsapda hajnali fél 1-re volt kiírva. Délután fél 6 körül érkeztünk meg és leparkoltunk a színpad mellett. Odajött hozzánk a színpadmester, hogy egy horvát zenekar leragadt a határon és nem ér ide időre: ha gondoljuk, ugorjunk be, 6-tól fél 7-ig van egy luk. Kapva kaptunk az alkalmon, tudniillik ha lejátsszuk a bulit, akkor nem kell várni 1-ig, amíg elkezdhetünk tisztességesen inni. Azonnal feldobáltuk a színpadra a hangszereket, lenyomtuk a fél órát, ami ránk volt kiszabva, aztán annak rendje és módja szerint derekasan vedelni kezdtünk. Igen ám, de éjfél körül a tankcsapdások szállingózni kezdtek a színpad elé. Vakarni kezdtük a fejünket, hogy elég gáz lenne, ha nem játszanánk, hiszen a rajongók nem tehetnek arról, hogy mi korábban felléptünk. Kémeri Péter, a zenekar akkori menedzsere megkérdezte a szervezőket, hogy belefér-e, ha ismét nyomunk pár számot, majd visszaért a jó hírrel, hogy persze, játsszunk csak nyugodtan. A hír hallatán még jobban vakartuk a fejünket, mert addigra olyan állapotba kerültünk, hogy egymást kellett fellocsolnunk egy csap előtt. Ha jól emlékszem, három vagy négy dalt játszottunk el, de kizárólag a leglassabb számainkat.
Az igazi fordulópont az 1995-ös Szigethez köthető, amikor először lehetett olyan tömegeket megmozgató jeleneteket látni, mint azóta mindig.
LL. Túl voltunk már a Jönnek a férgek és A legjobb méreg albumokon. Azt hiszem, ha egy zenekar a korai években megalapozza később klasszikussá váló dalaival a népszerűségét, ha később mellé is lő egy-egy lemezzel, az a fesztiválfellépéseken kevésbé érzékelhető, hiszen egy fesztiválra az emberek alapvetően bulizni járnak.
Alapvetően más lehet a fesztiválrepertoár egy lemezbemutató koncerthez képest.
LL. Nyilván vannak kimondottan itt játszott dalok, amelyeket adott esetben nem is adunk elő az év további részében. Mondjuk a Fiúk ölébe lányok tipikusan ilyen, hiszen úgy kezdődik, hogy Forró nyári este, tehát jellemző módon egy nyári dal. Eleve erős határvonalat húzunk tavaszi-őszi, nyári és téli koncertösszeállítás között. Idén tavasszal tizenhét koncertből álló turnét szerveztünk, amikor a húsz éves jubileum jegyében csak az első négy lemez dalaiból játszottunk. Nyár elején pedig visszaépítettük a bulizósabb dalokat is, függetlenül attól, hogy mikor írtuk. Ahogy azt majd hallani fogjátok, sok régit benne hagytunk, de már most tudjuk, hogy ősszel nagy huszárvágással átszerkesztjük a teljes műsort. Az elmúlt húsz év során körülbelül 120 dalt publikáltunk, tehát van miből válogatni.
Az eltelt évek során kialakultak bizonyos színpadi rigolyák is?
LL: Lassan már csak azok vannak! Klasszikus trió felállásról beszélünk, ahol hátul a dob, mi pedig elöl. Mindig én állok a bal oldalon, Cserkó a jobbon. Összesen egy vagy két koncert lehetett az elmúlt tizenhat év alatt (1993-ban vált Cseresznye is roadból zenekari taggá. - a szerk.), ahol helyszűke vagy technikai helyzet miatt helyet kellett cserélni. Talán Berlinben történt az egyik eset, de meg nem mondom már, miért.
Egy ekkora színpadi show-t, mint amilyen a jubileumi koncert lesz, lemodelleztek előre?
LL: Szerencsére a Sziget Nagyszínpadán gyakorlatilag egy év kivételével, amikor otthon feküdtem gerinctöréssel, minden alkalommal felléptünk, egyrészt van mögöttünk pár év tapasztalat. Másrészt szerencsére más nagy fesztiválok nagyszínpadain is gyakran játszhatunk, harmadrészt a látványt ma már számítógéppel előre meg lehet tervezni, hol helyezkedjen el a pirotechnika, mikor pukkanjon, hol legyen a kivetítő, hogyan és milyen fényekkel dolgozzunk.
Kaptok egy előzetes tervet és jóváhagyjátok?
LL: Kiváló szakemberekkel dolgozunk, akik a résztevékenységeket tökéletesen megoldják, de ez egyfajta kontrollált, oda-vissza működő közös munkafolyamat.
Jelenleg ki kever titeket?
LL: Jó pár éve Gerhes Tamás van velünk, így a Szigeten sem lesz másképp. Korábban Méhes Jancsival dolgoztunk, aki most készülő lemezünk hangmérnöke: hála istennek, a kapcsolat nemhogy nem szakadt meg, hanem ugyanúgy jóban vagyunk, mint régen. Jancsi az ezredforduló után egy-két évvel azt mondta, hogy túl sokat ült a kisbuszban, ezért inkább nem turnézna már. Gerhes Tomi ilyentájt szinte kizárólag csak a saját lakóbuszában él, hiszen egyik fesztiválról a másikra vándorol. Neki gyakorlatilag egy életforma tavasztól őszig… ööö (végigtekint ismét az épülő Nagyszínpadon), ez tényleg nagyon nagy lesz!
Vannak még hasonló kulcsfigurák a Tankcsapda körül?
LL: Az állandó technikai személyzet egyébként fontos pont. Ha nemcsak egy jó szakembert, hanem egy jó embert is megismersz, mindenképpen visszahat a közös munkára. Biztonságot adnak kulcsfigurák rajongói oldalról is, hiszen jó néhány az első sorokból közeli, igazi baráttá vált. Egyébként ide kapcsolnám azokat az emblematikus zenekarokat, akikre pedig mi néztünk fel, és ha tudunk velük-előttük játszani a nagyszínpadon, ne adj' isten, látja a koncertünket, netán tetszik neki, majd megiszik velünk egy sört és beszélgetni vele arról, hogy turnézni milyen fasza dolog, az egy megvalósult álom. Szerencsére ebben is volt már részünk. Például a Faith No More első és legutóbbi Sziget-koncertjén 1997-ben mázlink volt, mi léptünk fel a zenekar előtt. Ők valóban rendkívül közvetlenek, hiszen a buli után csomót beszélgettünk, röhögcséltünk a dobossal, Mike Bordinnal, megdumáltuk az élet nagy dolgait és hogy biztos találkozunk még. A Motörhead-sztorit nem is mondom, mert sokszor elmeséltem már máshol, de hasonló élményeink voltak a Slipknottal a Sportszigeten, ahol gyakorlatilag a legjobb fej zenekart ismerhettük meg, Nemhogy elbujdokoltak volna maszkok nélkül, hanem ők haverkodtak velünk, amelynek az lett a következménye, hogy hajnalban mi dőltünk ki bocsánatot kérve, ne haragudjatok fiúk, de indulnunk kell a következő helyszínre! Az ilyen találkozások mozgatják az embert a rockandrollban.
-bébé-
(Forrás: sziget.hu)
Sziget Fesztivál Online - sziget.biz
Információ:
Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
www.mconet.biz



