Online jegy
<< 2012 Február >>
H K Sze Cs P Szo V
  12345
6789101112
13141516171819
20212223242526
272829    

Bulvár

Budapest

Étterem

Hotel

Fürdő

Rendezvény

  • Fontos Információk
  • Mindenkinek jó
    Erős kezdéssel, majd három teltházas nappal összesen 94 ezer látogatót számlált a harmadik Heineken Balaton Sound. Óriási buli volt!

    Fesztiválozók

    "Ilyen szép helyen még nem játszottunk"- nyilatkozta a Sound egyik sztárja, az Orbital, de hasonlóan vélekedett majd' az összes nemzetközi csapat, sőt a Black Cherry tagjai odáig jutottak, hogy mindenképpen visszajönnének, és akár itt is élnének. Több zenekart be is szippantott a soundos éjszaka, a pörgős buliban még hajnalban is lehetett találkozni, hol a Nouvelle Vague, hol az Ozomatli, vagy akár az Eskorzo tagjaival. A japán Kyoto Jazz Massive a közönséről áradozott, mint elmondták szerte a világban ritka ilyen vibráló hallgatóság előtt játszani. És nagy barátságok is erőre kaptak a Soundon: David Guetta, ahogy végzett a Samsung Mobil Arénában, azzal a lendülettel át is ment a T-Mobile Teraszra, ahol Svan Väth-hez csatlakozva együtt táncoltatták a közönséget hajnalig.

     

    A fellépők és a látogatók mellett úgy tűnik, a helyiek is elégedettek a fesztivállal, legalábbis ez tűnik ki Zamárdi alpolgármesterének szavaiból, aki úgy nyilatkozott, hogy ötéves szerződést kötött a város a Sound szervezőivel. Mint elmondta, komoly anyagi bevétele származik a városnak a fesztivál létéből és természetesen a turisztikai vonzereje is jelentős. "Azt reméljük, hogy aki itt jár, megszereti Zamárdit és a Balaton legszebb panorámáját látva visszajár majd" - fogalmazott Egyed Zoltán.

     

    És végül egy kis gazdasági elemzés: A Heineken Balaton Sound fesztivál tovagyűrűző gazdasági hatásait is figyelembe véve, a rendezvény által generált 1,58 milliárd forintos összköltés 816 millió forint GDP hozzájárulást, és 340 millió forint teljes adóbevételt jelentett 2008-ban. Amennyiben a fesztivál által generált összköltés idén eléri az 1,8 milliárd forintot, azaz a tavalyi eredménynél 15 százalékkal magasabb értéket, a rendezvény miatt létrejövő adóbevétel a multiplikátor hatások révén meghaladhatja majd a 420 millió forintot.

     

    Összességében tehát kijelentjük: ez a fesztivál tetszik a fellépőknek, jó a látogatóknak, hasznos a helyieknek és bevételt generál az országnak. Legyen ez így jövőre is!

     

    (Forrás: sziget.hu)

     

    Sziget Fesztivál Online - sziget.biz

    Kapcsolatfelvétel | Adatvédelemi nyilatkozat | Impresszum
    MCOnet 2001- 2012. - Minden jog fenntartva - Copyright - www.mconet.hu
    www.mconet.biz