Az idei Sziget egyik legnagyobb dobás talán a brit Muse, amiről minden túlzás nélkül elmondható, hogy a Radiohead mellett 21. század első számú intellektuális zenekara. Harmadszor járnak nálunk, de ebből az első fellépés még a nagy befutásuk előtt történt közvetlen, a második Papp Lászlós koncertről meg valamiért nem akart tudomást venni a magyar közönség.

A Muse tagjai az angliai Devon megyében található Teignmouth kisvárosból származnak, ami sokáig gátat szabott céljaiknak, de végső soron el is indította őket a pályán. Felfedezésükkor hajdani, véleményük szerint is igen sikertelenül megválasztott nevüket(Rocket Baby Dolls) Muse-ra változtatták; ez a név tág jelentésköre és csengése miatt is jó választásnak tűnt, és később bizonyult is. Úgy döntöttek a karriert előtérbe helyezik az egyetemmel szemben, így Dennis Smith segítségével elkészíthették első EP-jüket, ami a Dangerous kiadónál került terjesztésre.

A második, Muscle Museumra keresztelt EP-lemez, valamint a szokatlan énektémák és előadásmód felkeltette a hallgatóság, és főleg először a szakmabeliek, így többek között az elismert zenei újságíró, Steve Lamacq és a brit zenei magazinok legismertebbikke, az NME figyelmét is.
A Showbiz jó eredménnyel kecsegtetett, és be is váltotta a hozzá fűzött reményeket: A Taste Media olyan nevekkel szerepeltette együtt őket, mint a Red Hot Chili Peppers, vagy a Foo Fighters-az Egyesült Államokban, míg 1999-ben és 2000-ben az összes nagyobb európai fesztiválon jelen voltak, Kelet-Európában ezzel különösen nagy rajongótáborra szert téve. A Muse 2006-os albumán szerepelt a Supermassive Black Hole című szám, amelyet felajánlottak a
Twilight (Alkonyat) című film zenéi közé.