2010. máj. 9., vasárnap, 17.19.51
Nemcsak változatos zenei programokkal fogadja látogatóit a 18.
VOLT Fesztivál. Színház, dumaszínház, gyerekprogramok is várják a Sopronban bulizókat a fesztivál ideje alatt.
A páratlan könnyűzenei programokon túl a fesztiválozóknak érdemes részt venniük a Momentán Társulat és a TÁP Színház művészeinek csak a VOLT Fesztiválon látható

különleges és formabontó előadásain, valamint figyelemmel kísérniük a hazai színházi élet legkiválóbb művésznőit, Eszenyi Enikőt, Für Anikót, Tompos Kátyát és Oroszlán Szonját megszólaltató beszélgetős műsorokat az MTV teraszán.
A tavalyi nagy sikerre való tekintettel a magyar stand up

comedy királyai, Badár Sándor, Hadházi László, Kőhalmi Zoltán, Belliczai Andárs és Kovács András Bálint még komolyabb erőkkel és még ütősebb dumákkal készül az idei VOLTra. Mindemellett a gyermekek sem maradnak program nélkül és a szervezők jótékonysági akciót is szerveznek a soproni kórház javára. Eddig is állandó, színes, játékos és mozgalmas programokkal várta a VOLT a legkisebbeket. Az idén is négy napon keresztül találhatnak maguknak remek elfoglaltságot a szüleik kíséretében a VOLT-ra érkező gyerkőcök, akik csak akkor léphetnek be (ingyenesen) a fesztiválra, ha hoznak magukkal 1-1 saját készítésű VOLTos rajzot.
Az idén sem maradhatnak ki a VOLT Fesztivál programjából a délutáni beszélgetős műsorok ismert és népszerű közéleti személyiségekkel.

Minden nap 13:00 órától a magyar kommunikációs-, stylist és filmszakma kiemelkedő személyiségei várják az érdeklődőket az MTV Teraszon. A Werk Akadémia délutáni szabadfoglalkozásán divattervezőkkel, kultmenedzserekkel, fotósokkal, filmes és színházi szakemberekkel ismerkedhetnek meg a fesztiválozók.
Forrás: www.sziget.hu
-kt-
Sziget Fesztivál Online - sziget.biz